Mezőföld Népi Együttes
A Mezőföld Népi Együttes 2007 óra dolgozik jelenlegi formájában. A községben az 1970-es évektől nagy hangsúlyt fektettünk hagyományaink ápolására, megőrzésére és továbbadására. A 2007-ig működő Pávakör tagjai tartották életben a meglévő hagyományokat. A csoport akkori tagjai között velünk táncolt Fekti József és Ulicza Jánosné a Népművészet mesterei, akiknek táncai, dalai felkerültek az UNESCO által ratifikált kulturális örökség listájára. A csoport jelenleg a Pávakör és a Mezőföld Táncegyüttes tagjaiból áll, így három generáció dolgozik együtt.
Az együttes fő célja a saját, alapi, hagyományaink ápolása, megőrzése és továbbadása. Az együttes Fejér megyében elsőként lett tagja a Muharay Elemér Népművészeti Szövetségnek azzal a céllal, hogy a szervezeten keresztül is minél több fórumon megmutathassuk magunkat, és táncaink, dalaink, szokásaink minél több helyre eljuthassanak. A szövetség által 2012 szeptemberében szervezett Hagyományőrző együttesek bemutató színpada és minősítése 2012 című versenyen a Minősült együttes címet szereztük meg.
Saját hagyományaink mellet ismerkedünk a Kárpát-medence egyéb táncaival is. Fontosnak tartjuk, hogy egy adott táncanyagot olyan oktatók segítségével tanuljuk, akik azzal elmélyülten foglalkoznak.
Minden évben megrendezzük a Pünkösdi Néptánctalálkozót, amely célja, hogy a fejér megyei táncegyüttesek közötti barátságot ápoljuk, és az ország egyéb tájairól és külföldről (Erdély, Felvidék) barátainkkal találkozhassunk.
Szoros barátságot ápolunk több határon túli együttessel a zetelakai és a naszvadi csoporttal is.
Együttesvezető: Köő Imréné
Művészeti vezetők: Sándorfi Judit, Hajdara Tamás
Elérhetőségeink:
email:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon: +36302169096