Ez a weboldal sütiket használ a megfelelő működés érdekében.


Amikor magunkat ünnepeljük

 

 „A tanár definíciója szerint olyan ember, akit önmagáért tisztelnek, nem pedig kötelességtudatból.”

                                   /Osho/

 

1952 óta minden év júniusának első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. Ekkor adnak át elismeréseket azoknak, akik az oktató-nevelő munkában kiemelkedően teljesítettek, valamint megemlékezünk az általunk választott hivatásról, hogy ezzel új erőt merítsünk a további munkához.

A Sárbogárdi Tankerület szervezésében idén a pedagógusnapi ünnepségnek Alap adott otthont. A Művelődési Házban gyűltek össze a környező települések iskoláinak dolgozói, akiket Méhes Lajosné, egykori pedagógus köszöntött elsőként.

A délutánt a Kis Tücskök Pihe-puha párnácska című, kalocsai táncokat felvonultató előadása, valamit a nagyobb gyermekekből verbuválódott néptáncos csoport dél-alföldi táncokból összeállított produkciója foglalta keretbe. A gyerekeket Köő Imréné Marika készítette fel.

Az iskolások nevében Enczi Kristóf 8. osztályos tanuló mondta el ünnepi beszédét, melyben a pedagógusokról, mint „népes családok” nevelőiről beszélt, akik a tanítás mellett felkészítik a gyermekeket az életre.

A nap komolyságát a 6. osztályosok könnyed, vidám Bajor sörtánca törte meg, melyet Tiringer Istvánné Erika gyakorolt be velük. Fiúk és lányok egyaránt nagy lelkesedéssel vesznek részt minden programban, hogy mosolyt varázsoljanak a közönségük arcára.

Több osztály is képviseltette magát a műsorfolyamban, többek között az elsős Szemler Boglárka és Horváth Lilla, akik Jankovich Ferenc Tanítónknak című versét adták elő. A harmadik osztályból Bauer Szabolcs és Csomai Martin Békés Márta: Hétfőn a hetes még nagyúr című versét mondták el (felkészítő tanáruk Horváth Anikó), a hetedik osztályból pedig Szarka Hunor olvasta fel Füle Lajos Pedagógus című költeményét.

Szintén a harmadik osztályból Lengyel Bálint két népdalt adott elő furulyával, melyet Jánosiné Buruncz Mária tanított meg neki.

A program során Szilágyiné Németh Sarolta a Sárbogárdi Tankerület vezetője is köszönetét fejezte ki kollégáinak az egész éves munkáért, valamint jutalmakat és emléklapokat adott át. Pedagógusszolgálati emlékéremben részesült egy nyugdíjazás előtt álló kolléganő, Farkasné Gúth Gabriella, valamint az oktató-nevelő munka elismerésért jutalmat vehetett át iskolánkból Bauerné Kaszás Veronika és Horváth Anikó is.

A délután zárásaként a Művelődési Ház emeletén az alapi iskola tanárainak és diákjainak munkáiból készült kiállítást tekinthették meg az érdeklődők.

Reméljük, mindenki számára tartogatott örömteli, szívmelengető pillanatokat a családias hangulatú összejövetel. Pedagógus kollégáinknak ezúton kívánunk élményekben gazdag nyarat, hogy sok élménnyel feltöltekezve, újult erővel indulhassunk a szeptemberi tanévkezdéskor.

 

Alap Község Önkormányzata.